találatok erre: "budapesti ingatlanpiac"

A mai vendégem Székely József, a Garzonszépítők és a Generál Kommandó alapító tulajdonosa, 2013 óta vannak jelen az építőipari szegmensben és végzik el lakások, családi házak,irodák, üzlethelyiségek teljes körű belső átépítését, felújításá, építését kisgenerál kivitelezőként 30 fő saját kollégával.

Erő Zoltán építész, urbanista Budapest főépítésze. A Palatium Stúdió Kft egyik alapítója, a Kortárs Építészeti Központ alapító kurátora. 2004 és 2014 között a budapesti 4-es metró építész generáltervezőjeként a tervezőhálózat irányításáért, az egységes építészeti koncepcióért volt felelős. a 4-es metró négy állomásának vezető tervezője. Rendszeresen tart előadásokat, szakfolyóiratokban publikál.

Kövesdi Marcell első ingatlanirodáját 2000-ben nyitotta még az egyetemi évei alatt, majd a 2000-es évek elején megalapította a Színes Ingatlan Horizont hirdetési újságot, amely éveken keresztül piacvezető volt. A tulajdonában lévő Házbank.hu 2010 márciusa óta szolgálja ki az ingatlanközvetítő irodákat ügyviteli rendszerrel, mára több mint 250 iroda, közel 70.000 ingatlan megjelenítésével.

Kőszegi Zoltánnal a CDC Ingatlan egyik tulajdonosával több témát is érintettünk, de az egyik legérdekesebb közülük a kisgyerekes családok albérlethez jutásának a nehézségei és szabályozása volt. Emellett még szóba került a csendes budapesti belváros, előjöttek a 2012-2014-as időszak aranyévei is, a külföldi befektetők, a budapesti ingatlanpiac likvid, az idei nyár albérletpiaca a koronavírus miatt változni fog.

<