Erő Zoltán építész, urbanista Budapest főépítésze. A Palatium Stúdió Kft egyik alapítója, a Kortárs Építészeti Központ alapító kurátora. A nagy léptékű városfejlesztési és köztérfejlesztési projektek mellett hosszú évek óta foglalkozik történeti terek, épületek, városrészek építészeti revitalizációjával. A 2000-es évek elején Budapest városrehabilitációs programjában dolgozott és részt vett a városfejlesztési koncepció megalkotásában is. 2004 és 2014 között a budapesti 4-es metró építész generáltervezőjeként a tervezőhálózat irányításáért, az egységes építészeti koncepcióért volt felelős. A főváros építészeti arculatát alakító beruházás négy állomásának vezető tervezője. Rendszeresen tart előadásokat, szakfolyóiratokban publikál.
Témák, amiket érintettünk:
- Milyen várostervezési trendeket vehetne át Budapest a nyugati nagyvárosoktól? (06:17)
- Kötöttpályás tömegközlekedés fejlesztése Budapesten, a 4-es metró építésének pár kulisszatitka. (15:20)
- Mire számíthatunk parkolás szempontjából a közeljövőben? (24:59)
- Pesti alsórakpart és biciklisávok sorsa a jövőben. (38:21)
- Melyik városrészekben, kerületekre helyeződik a fókusz a fejlesztéseknél? Hova érdemes most figyelni lakástulajdonosként? (40:43)